A Pétermonostorán folytatott ásatások leletei közül, vitán felül a legkvalitásosabb darab a két zománcozott lemez és a hozzájuk tartozó aranyozott pánt, melyek példa nélküliek az eddig ismert korabeli magyar emlékanyagban. A bazilika bontása során a két különböző, törmelékkel telített beásásba került tárgy, eredetileg bizonyosan összetartozott. A fedőlemezek hátlapján a jobb (SIN) és bal (DEX) felirat jelzi helyüket, a ma már bizonyossággal nem rekonstruálható egykori ereklyetartó szekrényen. A lemezek jelenetsora Szent Péterhez köthető, így a tárgy nagy valószínűséggel egykor egy Szent Péter ereklyét őrzött.

Készítése az 1180-90-es évekre tehető a német császárság területén működő ötvösműhelyben (Köln, Fritzlar, Alsó-Szászország?). Néhány esetben megfigyelhető a dekoratív, csillagos háttér, vagy egyéb, a Limoges-i zománckultúrához kötődő elem átvétele. Ilyen kapcsolatot jelentett a Köln melletti Siegburg szerzeteseinek 1181-es Limoges-i látogatása, ahonnan ereklyékkel tértek haza, míg az őket fogadó grandmont-i bencések Kölnt és Siegburgot látogatták meg, ők pedig Orsolya ereklyékkel tértek vissza Aquitániába. A kapcsolat később is megmaradt, s ilyen ereklyecserék általában díszes ereklyetartók készítésére adtak okot, melyek később a jeruzsálemi zarándokút mentén fekvő Magyarország területére is kerülhettek.

Pétermonostorára való kerülése talán a III. keresztes hadjárat eseményeihez kötődik, mikor 1189-ben Barbarossa Frigyes Német-Római császár a Szentföldre menet vendégeskedett III. Béla magyar király udvarában. Az ezekben az években készített, minden szempontból kiemelkedő értéket képviselő ereklyetartó - diplomáciai ajándékként - ekkor kerülhetett a magyar udvarba. Vagy eleve a király legszűkebb kíséretéhez tartozó Becse és Gergely főembereknek, a Becse-Gergely nemzetség névadó őseinek került ajándékozás, esetleg vásárlás útján birtokába e drága tárgy, vagy a király adhatta nekik szolgálataik fejében. Ők pedig az abban az időben, a 12–13. század fordulóján átalakíttatott monostoruknak adományozták.

A királlyal való hű és szoros kapcsolatukra mutat rá, hogy Becse és Gergely 1164-ben a még herceg Bélát, a későbbi királyt a konstantinápolyi császári udvarba is elkísérték. Ősi birtokaik Zaránd, Belső-Szolnok és mint Pétermonostora is, Fejér megyékben feküdtek. E jeles nemzetség leszármazottai a későbbi évszázadok híres családjai, a Bethlen és Apaffy családok.

A 12. század folyamán, számos jelentős ötvösművészeti központ közül kettő különösen kiemelkedett Európa nyugati felén. A Rajna- és Maas-vidéki, illetve a Franciaország déli részét és az Ibériai-félsziget keresztény északi részét magában foglaló limoges-i, más néven „déli” zománcművesség.

A limoges-i művészetben két korszakot különböztethetünk meg. Az elsőben, mely nagyjából a 12. század második felét jelenti, még jobban kötődtek a bizánci előzményekhez, igényesebb, egyedibb darabok születtek. E korszakban a művek háttere az aranyozott fémrecipiens volt, míg a figurákat és a díszítő elemeket beágyazott zománccal fogalmazták meg. Az eljárás lényege, hogy a vastagabb fémalapból vésővel eltávolítva a felesleges anyagot, árkokat, vonalakat, illetve nagyobb felületű mélyedéseket lehet kialakítani, melyekbe azután többnyire nem fényáteresztő zománcokat töltenek. A 800 °C felett végzett kiégetés után pedig lecsiszolják a zománcot a fémalap szintjéig.

Az 1190 körül induló második korszakban általánossá válik az a megoldás, miszerint a hátteret díszítik a jellegzetes limoges-i kék és zöld színű zománccal, míg az alakoknál szabadon hagyják a fémfelületet. Ráadásul a 13. század folyamán a figurák egyre inkább plasztikus megoldásúak lesznek, a sokszorosítás is megjelenik a fejek vagy a végtagok esetében. Ezek a változások tovább könnyítették, gyorsították a zománcozott tárgyak előállítását, ami kedvező alapot nyújtott a tömegtermelés beindulásának. Ekkortól válik igazán Limoges a „déli zománcművesség” központjává.

A limoges-i export Észak- és Közép-Európa szinte valamennyi területét elérte, így a 13. századi Magyarországot is. A nagymértékű pusztulás ellenére is jól látható, hogy hazánk a környező országokhoz képest nagyobb számban importált limoges-i tárgyakat, például kézmosó tálakat, ereklyetartókat, gyertyatartókat és körmeneti kereszteket. Széles körben elfogadott korábbi elmélet szerint az import különösen a tatárjárás után kapott jelentős szerepet, amikor a kisebb templomok elpusztult egyházi felszereléseit kellett viszonylag rövid idő alatt pótolni. Mindamellett az újabb eredmények - kiemelkedően a bugaci Pétermonostora ide kapcsolódó leletei - is azt bizonyítják, hogy a francia kapcsolat a zománcművészet terén sokkal inkább a 13. század első felében volt aktív.